Hírek
2024. márc. 20.
Igazgatóság
Erasmus+ DUDEN 2 projekthírek - 2024. március 4-8.
Mi voltunk a házigazdák – programokban gazdag projekthetet zártunk!

2024. március 4-8-ig iskolánk szervezésében valósítottuk meg az Erasmus+ DUDEN 2 nemzetközi projekt 3., egyben utolsó találkozóját diákok részvételével. Szeretettel fogadtuk az előző projekttalálkozókról már többségében ismert tanárokat és tanulókat az esseni Robert-Schuman-Berufskolleg és a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium intézményéből. A projektmunka során összesen 23 tanuló és 9 tanár tevékenykedett együtt, köztük iskolánk részéről a 12. A osztály 8 tanulója, valamint Lakos Mónika, Antal Andrea és Kaszalik Zita tanárnők. A német nyelvtudás nagy előnyt jelentett, ez volt a projekt munkanyelve. A szakképzés területén támogatást nyert projektünk során ezúttal is változatos programokkal gondoskodtunk arról, hogy az iskolai projektfeladatok mellett a szervezett győri és budapesti szabadidős tevékenységek is kapcsolódjanak az általunk bemutatott digitális tananyagok tematikájához, egyben iskolánk szakmai profiljához. |
Sikerült az első, közös munkával töltött nap. Igazgató úrral teljes a kép. |
Nézzük, ki válaszolt helyesen közlekedésinformatikából? |
Az első nap külföldi vendégeink fogadásával telt, majd megkezdődött az iskolai munka. Ezúttal a tanulók részéről a házi feladatok bemutatása és a közös feladatmegoldás az eddig tanultak gyakorlására és elmélyítésére irányult. Vendéglátóként a mi tananyagainkkal indítottunk közlekedésinformatika és logisztikai szakmai német nyelv tantárgyakból. Öröm volt látni, hogy a gamifikáció, a számítógépes kvízek és az egyéni haladást is lehetővé tevő webes feladatok mennyire lekötik és motiválják a nemzetközi összetételű tanulócsoportokat. Sőt, remekül működött a feladatmegoldás úgy is, hogy csak a tanárnál lehetett okostelefon: a diákok megoldásait ezzel olvasta le és máris megjelentek az eredmények a kivetítőn. Ezt a Plickers alkalmazás használata tette lehetővé. Szintén valós időben nyomon követhetőek voltak a Symbaloo Learning Paths – digitális tanulási ösvény előrehaladási eredményei. Itt egymással is kommunikálhattak a diákok és a végén visszajelzést is küldhettek. |
A német partneriskola gazdasági ismeretek és matematika, valamint az erdélyi iskola vallási ismeretek és német, mint idegen nyelv tantárgyi feladatai is érdekesnek és hasznosnak bizonyultak.
Jó lesz ez a szerencsekerék a céges ünnepségre? |
Jöhet még egy Kahoot? |
Csak tanárok… |
A tanárok részére továbbképzés során mutattuk be az általunk használt webes eszközöket. Többek között a mesterséges intelligencia tanórai „okos” használata is felmerült innovatív témaként. Eközben diákjaink csoportos, kvízzel egybekötött városnéző sétán vettek részt, melyet a Redmenta oldalon be is kellett küldeniük. |
A projektnapok során további szakmai programokra került sor: német nyelvű idegenvezetésen vettünk részt Győrben az AUDI Hungária gyárban, illetve Budapesten interaktív foglalkozáson voltunk a Pénzmúzeumban. |
A tőzsdézés a diákokat és tanárokat egyaránt lekötötte… |
A budapesti kiránduláson az Országház meglátogatását is beiktattuk, ahol „vörös szőnyeggel” fogadtak bennünket.
A Parlament látogatása után a közös fotó sem maradhatott el…
Az eredményes, élményekben gazdag projektnapokat egy ünnepi vacsorával zártuk iskolánk aulájában, ahol sor került a részvételi oklevelek átadására és karaoke produkciók gondoskodtak a jó hangulatú búcsúzásról. Köszönjük, Erasmus+!
Lakos Mónika projektvezető oktató |
KAPCSOLÓDÓ HÍREK

Értesítés felvett tanulókról
Tisztelt Szülők! Kedves Tanulók! Az alábbiakban megtekinthetik a Győri SZC Pálffy Miklós Kereskedelmi és Logisztikai Technikum 2025/2026-os tanévre felvett tanulók listáját tagozatonként, oktatási azonosítóval.
2025. ápr. 27.
Igazgatóság

Felvettek 1100
Két tanítási nyelvű képzés: Kereskedelem ágazat (Idegennyelvű ipari- és kereskedelmi technikus kereskedelmi logisztika szakmairány)
2025. ápr. 27.
Igazgatóság

Felvettek 1101
Általános tantervű képzés: Közlekedés, szállítmányozás és logisztika ágazat (Okleveles Logisztikai technikus)
2025. ápr. 27.
Igazgatóság